2012. 07. 23.
Kedves naplóm!
Nem, ez pocsék kezdés. Amúgy is, miért beszélnék egy füzethez? Nem nagy cucc. Elég necces ez a helyzet; hogyan kell elkezdeni egy naplóírást? Soha nem volt még naplóm, de ha már szereztem egyet, akkor kipróbálhatnám. Sokat nem veszíthetek vele. Nem rég vásároltam egy táborban, még hozzá pengőkért. A pengő a táborban használt pénznem volt, melyeket különféle akciók alkalmával szerezhettünk be, például sportoláskor, vagy mondjuk ha aznap a csapatom nyert a vetélkedőkön. Aztán a hét végén levásárolhattuk őket tök jó homlikért. Egy csomó vagány cuccot kapnak a szervezők külföldről a támogató alapítványoktól, és ezek közül vásárolgathattunk kedvünkre. Vettem egy parfümöt, ezt a naplót, egy csini krémszínű sálat és egy hajpántot, amit azóta már Lalának ajándékoztam, mert annyira tetszettek neki a kis lila szívecskék rajta.
Jah igen, Lala a legjobb barátnőm, meg hát padtársnők is vagyunk, mivel egyben az osztálytársam is. Bár az igazi neve Laura, mindenki csak Lalának becézi, szerinte ez aranyosabb. Egy kissé fura, mondjuk, a magunk módján mind azok vagyunk, nem de? :)

Amúgy a tábor nagyon klassz volt, az egész egy osztályösszerázó hétvége volt; egy pályázat alkalmával nyertük. Nem mintha nem lennénk elég összetartóak, dehát egy ingyen kirándulásnak mindenki örül, főleg ha azt a barátaival töltheti, szülők nélkül (!).

Na most pedig el szeretném mondani, hogy ebben a naplóban szándékozom kiélni életem azon hátralevő napjait, amikor nem jutok elég társasághoz. De kinek is mondom el? Na ilyenkor érzem magam a leghülyébbnek. Mindegy. Szerintem ezt az oldalt ki fogom tépni, még a végén valaki kiröhög, hogy ilyesmiket írok a naplómba. Dehát ki a túró tudja, hogy mit kell ide írni? Hagyjuk, majd húzok ide egy nagy ikszet, ha lesz egyszer kedvem. Talán.

Jaaj, ne is mondjam. Apa már megint azzal büntet, hogy az iratait kell különválogassam. Kicsi koromban titkár szerettem volna lenni, de borzasztó egy munka. Hogy erre eddig miért nem jöttem rá? És mindezt csak azért kapom, amiért a múltkor eláztunk Lalával, és beálltunk egy fa alá, mert oda nem esett annyira az eső. Jó, mondjuk nem is azért, amiért eláztunk, hanem mert a fa alatt álldogáltunk. Ki tudta, hogy egy fába bármikor belecsaphat a villám??

2012. 07. 28.
Ez életem első nyara, amikor július 28-án még nem voltak problémáim. Legalább is azok közül a nyaraim közül, amelyekre emlékszek. Sőt, egészen jól alakul. Első sorban azért, mert idén már ötödjére megyek strandra, és most Lala is velünk jön, mivel múltkor nem jöhetett a hegedű fellépése miatt.

Tudni illik ugyanis Kedves Naplóm (már megint ez a "kedves", nem ismerek magamra), hogy Lala nagyon jól hegedül, és sok fellépése van, például a színházban és a filharmóniában. Tavaly pedig Bécsben volt egy zenekarral, és szólót játszott, én is láttam, mivel volt élő közvetítés. Jaj de jó volt, annyira szeretem hallgatni, mikor játszik. Általában ő hegedül, én zongorázok és énekelek. Nagyon jó párost alkotunk, egyszer majd mindenképp előadunk valamit. Talán… Vagy mégsem.

2012. 08. 02.
Stresszes nap. Egy órája keltem fel, méghozzá a fűnyíró idegtépő dallamára. Ezt a hangulatot még az is fokozta, hogy nem volt tej a hűtőben, pedig köztudott tény, hogy minden reggel tejet iszok. Na és ha ez nem volna elég, Hanna egész nap azzal vádolgatott, hogy elveszem a holmijait anélkül, hogy elkérném, pedig most tényleg nem én voltam. Ráadásul ilyenkor mindig okolja az én kis Pötyimet, csak azért, mert egyszer szétrágta az egyik kedvenc papucsát. Jó, akkor még kölyök volt, nem tudhatta, hogy azt nem szabad; különben is, tanult a leckéből, azóta nem csinált ilyet. Én meg mondhatom neki, hogy nincs nálam a szájfénye! Nehéz, ha az embernek van egy nővére...

A dolgokon csak az könnyített, hogy az előbb anya megtalálta Hanna kimosott nadrágjának a zsebében az eltűnt szájfényt. Kiderült, hogy mégis csak Hanna felejtette benne, mikor sietett röplabdára és csak gyorsan átcserélte a nadrágját. Anya pedig szintén sietett mikor betette a cuccokat a mosógépbe, szóval mindketten hibásak. Anya be is vallotta, hogy részben ő is tehet róla, de Hannácska csak mentegetni próbálta magát. Most komolyan, olyan nagy dolog néha bevallani, hogy igenis emberből vagy, nem vagy tökéletes és hibázol? Agyrém ez az egész ház, úgy, ahogy van. 

2012. 08. 05.
Hanna tegnap megtalálta a naplómat és naná, hogy beleolvasott. Aztán pedig írtó mérges lett, hogy én róla írogatok a naplómban és, hogy kibeszélem. Persze arra még maga sem jött rá, hogy egy naplóban egyszerűen nincs kivel kibeszéljem.
Vagyis, éppenséggel lenne, mivel ezt a naplót majd neked fogom elküldeni, Kata, vagyis, már elküldtem, mikor te ezt olvasod, de most még csak el fogom küldeni, szóval még nem kaphattad meg. Hagyjuk. Ugyanis rájöttem, hogy egy naplónak máris van értelme, ha az illető, aki írja, később elküldi valakinek. Jó, ez eléggé érthetetlen volt, persze ez csak az én hibám, ne okold magad, ha olvasás közben néha nem érted, miről van szó. A helyedben én is mindig lemaradnék.

Amúgy veszekedés közben a szánk lehallatszott a földszintig, és anya dühösen feljött, hogy mi már megint ez a civakodás -mivelhogy eléggé gyakran veszekszünk mostanság a Hannával-. Én magyarázkodtam is, hogy Hanna megint hisztizik a semmiért, erre meg ő rávágta, hogy ez igen is nagy dolog. Bizony, nagy dolog az, hogy leírom a gondolataimat. Kata, szerinted is rossz dolog az, ha csak úgy kibeszélem őt? Dehát végül is ez nem is kibeszélés, és amúgy sem hinném, hogy én vagyok az egyetlen, aki a naplójában megjegyzéseket tesz másokról. Vagy igen?

Anya pedig, mikor megtudta, hogy naplót vezetek -azt hiszem ennek így mondják, mármint a napló vezetésnek- akkor még gratulált is. Neki nagyon tetszett az ötlet, hogy leírom a velem történteket, na meg az érzéseimet egy ilyen kis könyvbe. Aztán pedig leszidta -na jó, csak kicsit kiabált- Hannát, és körülbelül tíz perces kiselőadást tartott arról, hogy nem illik a másik személyes tárgyai között kotorászni, főleg nem belenézni a naplójába. Hanna aztán bocsánatot is kért, végül is csak a tesója vagyok. Én is bocsánatot kértem amiért rögtön úgy ráordítottam a múltkor mikor vádaskodott a szájfényével kapcsolatban. Anya még el is mosolyodott; még akkor is nevetett egy kicsit, mikor elmesélte apának a történteket, aki mindig hozzáteszi az ilyen eseményekhez, hogy "Hát igen, ilyenek az ikrek." Bár addig nem szólt semmit, csak tehetetlen arcot vágott, míg rá nem jött, hogy mi is a napló. El kellett magyarázni neki, mivel ő sohasem írt naplót, sőt, még ismerősei sem. Bár azok után, hogy a múltkori lemondott séta helyett otthon ücsörögtünk és akartunk játszani apával kő-papír-ollót, ő pedig nem ismerte a játékot, ezen már nem is csodálkozok. Hát igen, ilyenek az ősök, látszik, hogy a fiatalság mennyit változik az idő folyamán.

2012.08.09.
Eltűnt Pötyi! Tegnapelőtt Hanna megint nyitva hagyta a kaput, és az én kis Pötyim kiszaladt. Mikor hazaértem annyit sírtam, hogy estére megfájdult a fejem is. Egész nap kerestük, de nincs meg. Még írni sincs kedvem, ha nincs meg Pötyi. 

Egyszer eltűnt már, szintén azért, mert a kapu nyitva maradt, de akkor szerencsére húsz perc alatt megtaláltuk Manyi néninél. Szegény Pötyit a szomszéd néni egész nap csak nyúzta, meg tömte kajával, mint egy kiskölyköt. Már akkor sajnáltam azt a drága kutyát.

Viszont ebben az esetben, mikor már napok óta semmi híre, nagyon aggódok! Már az is végigfutott az agyamon, hogy talán megfagyott egy éjszaka alatt. Jobbik esetben -ami persze egyáltalán nem jó- odakint sétál a sötétben és keresi a gazdáját.

Apa csak azzal próbál vígasztalni, hogy a kutyák igen is okos teremtmények. Hogy miért? "Nos, mivel minden kutya visszatalál a gazdájához, még ha a város másik oldalára is hurcolják el, szóóval aggodalomra semmi ok." Na persze, mondja ezt az ügyes Hannának, őt úgysem igazán érdekli Pötyi sorsa, szerintem még egy könnyet sem ejtene ha valami baja történne a kutyámnak. Minden esetre remélem, hogy apának igaza van és, hogy Pötyi hamarosan visszatalál - épségben. De mi lesz ha nem? Jaj Kata, most is csak sírni tudok, és rosszra gondolni. Most megyek, még egyszer kinézek az utcára, hátha hazatévedt.

2012.08.11.
Pötyi hazakerült! Ma reggel találtam meg az ajtó küszöbén szundikálva. Senki sem tudja, hogy merre volt. Kissé soványka, de amúgy semmi baja sem történt. Hanna is örült neki, de csak azért, mert így kisebb büntetést kap, ugyanis valamilyen módon meg kell tanulnia, hogy a kaput nem hagyjuk nyitva, legyen az bármennyire is csak egy kicsit nyitva hagyva, mivel Pötyi a legkisebb résen is képes kibújni. Na igen, persze bebújni is képes bármilyen résen, vegyük példának mondjuk a múltkori esetet, mikor megijedt a templom előtt Manyi nénitől és bemenekült egy kis fazúgba a templom mellett, onnan meg alig tudtuk előcsalogatni. Amúgy, visszatérve Hannához, mint már mondottam, ő csak azért örül Pötyi előbukkanásának, mert kisebb büntit kap, nem pedig azért, mert szerencsétlen jószág nem fog elpusztulni. Bizony, mivel Hanna egyáltalán nem kedveli az én Pötyimet, ezért volt már olyan is, hogy rajtakaptam, amint épp belerúg, csak mert "útban volt'. Most mondd meg, hogy lehet valaki ennyire, de ennyire szívtelen, főleg egy ártatlan kiskutyával szemben??

Holnap megyünk az állatkertbe! Jaj alig várom, Lala is jön, mi hárman megyünk: Hanna, Lala és én. Egy órával ezelőtt még úgy volt, hogy Hanna nem jön, de miután kibékültünk a kutyás dolog miatt -ezúttal őszintén- megkérdezte anyát, hogy nem jöhetne-e mégis velünk. Anya mosolyogva beleegyezett. Hát persze, mit is vártunk egy anyától? Egyik ikerlányát elengedi, a másikat meg nem? Szóval Hannának is adott pénzt, gondosan figyeltem mikor kivette a pénztárcájából, ugyanis biztosan megjegyeztem volna, ha neki száz forinttal többet ad, de neeem, aggodalomra semmi ok, ugyanannyit kaptunk. Most miért, miért baj az, ha szeretem a testvéries osztozkodást, főleg, ha költőpénzről van szó? Végül is, testvérek vagyunk...

2012.08.13.
Hú Kata, van mit mesélnem, mert írtó jó volt az állatkertben! Hol is kezdjem? Szerintem a legelején. Szóval, én reggel kilenckor már talpon voltam, annyira vártam az egészet. Ettem, fürödtem, hajat simítottam és mehettünk. Lalával a buszmegállóban találkoztunk. Itt volt az első probléma, ugyanis mi 9:23-kor kint voltunk a megállóban, de a busz már 15 perckor elment, ezért negyed 11-ig kellett várjunk a következő járatra. Hát nagyon muris volt, főleg, hogy unalmunkban minden hülyeséget kitaláltunk. Ott röhögtünk, mint három hülye a nagy semmiken, sokszor még ránk is néztek a járókelők, hogy milyen furcsa lányok. Aztán végre megérkezett a busz, felültünk, de annyira zsúfolt volt, hogy nem találtunk egymás melletti helyeket. Én Hanna mellé ültem, de Lala két székkel előrébb talált magának helyet, egy ember mellett, aki beszélt magában. Egyszer nagyra kitágult szemekkel ránknézett, tudod, olyan tekintetekkel, hogy "Lááányok nézzétek már, egy beteg mellett ülök, aki lehet, hogy még hozzámszól!". Hannával alig tudtuk visszatartani a nevetést, de azért ciki lett volna a buszon röhécselni. Még szerencse, hogy az út csak 15 percet tartott, különben azt hiszem, hogy előbb-utóbb kitörtem volna a fojtogató nevetéstől.
Mikor megérkeztünk az állatkertbe, egy pillanat erejéig azon töprengtem, hogy jártam-e már ott. Az egészet átalakították, eredményes munka, alig ismertem fel. Nagyon oltári volt, mivel születtek oroszlánkölykök, a medvebocsok pedig még csak néhány hónaposak. Tény, hogy majdnem kaptunk egy "büntetőcédulát" egy férfitól, mert kajamaradékokat dobigáltunk be a ketrecekbe. Ilyen állatbarátok vagyunk, mit tehetnék? :D Aztán a férfi elküldött minket egy helyre, amit most csak "melegebb éghajlat"-ként említenék meg. Rájöttünk, hogy jobb, ha gyorsan eltűnünk, szóval elmentünk pizzázni a közelbe. La Piazettaban ettünk, ott pedig kemencében sül a pizza. Bár nekem még mindig anya pizzája a favoritom, tagadhatatlan, hogy az a pizza, ami ott sül, minden mást felülmúl. Amúgy pizzázás közben készítettem egy néhány "mosolyt csalok az arcodra" fényképet, amit fel is töltöttem volna Facebookra, ha sikerült volna Wifihez jutnom. Sajnos a pizzéria modeme le volt kódolva, szóval abban maradtunk, hogy a képek megmaradnak a telefonom saját tulajdonai. Sokat nem időztünk, amúgy is fáradtak voltunk már, szóval fizetés után fogtunk egy taxit, és hazajöttünk. Itthon nem sok mindent csináltam, már ami a házimunkát illeti. Maradtam az én jól bevált, szokásos, szeretett kis számítógépezésemnél, de rövid szörfölés után lekapcsoltam, mert kezdett fájni a fejem. :D Gyors torna következett ééés most itt vagyok és naplót írok. Viszont mostmár megyek lefeküdni, mert 11 óra. Gudnájgt.

2012.08.16.
Oh, nagy világ! Rejtelmes univerzum, ha tudnád, hogy kivel futottam ma össze! Dáviddal! Tudod, ő az a tizenegyedikes fiú. Gondolom az a szókapcsolat, hogy "az a fiú", sok mindent elárul. :) Nos, ő az a fiú. Az. Bizony. Naná, hogy más suliba jár, mint én. Mégis mit hittem, hogy engem fog megtisztelni azzal, hogy egy suliba járhatok vele? Vagy te még nem vetted észre, hogy a jó pasik sohasem kerülnek egy suliba veled? Na mindegy, a lényeg, hogy ma láttam! Az egész akkor volt, mikor négyesben elmentünk a lányokkal sütizni a SugaRescourba: Lala, Gina, én és Dóra (Dóráról majd még írok neked). Ginát Lalán keresztül ismertem meg, azóta ő is egy nagyon jó barátom. Tudod Gina is profin hegedül - pont, mint Lala; egy zenesuliba is járnak. Ott tartottam, hogy elmentünk a cukrászdába. Nagyban ülünk az asztalnál, amikor Gina hirtelen felpattan, közeledik az ajtóhoz, amin pont akkor lépett be Dávid a bandájával. Lala rögtön rámnézett, s huncutan mosolygott, de én ekkor tekintetemmel rámorogtam, hogy csittelj máár, ő pedig, mint egy hűséges és szófogadó kutya (xd), elfordult. Dávid és Gina már rég ismerik egymást, ugyanis tavaly nyáron nagyon sokat buliztak együtt a haverjaikkal, ők voltak a város egyik "elit csapata". Dávidba pedig már tavasz óta bele vagyok zúgva, azóta, mióta megpillantottam egy tavaszi buliban. Olyan helyes volt! Dávid maga a tökély: jóképű, "mindenki" ismeri, gazdag (nem mintha ez érdekelne, de manapság már ez is számít..) és bármelyik lány örülne, ha vele járhatna. Szóval mégis csak létezik szerelem első látásra?? Na, ott tartottam, hogy Dávidék bejönnek a haverokkal, na meg persze a CSAJÁVAL a cukrászdába, Gina pedig szépen megpuszilja a réééégi barátokat, és ekkor következett az ilyen helyzetekre jellemző tízmásodperces beszélgetés, tudod az a "Sziiiijja. Hogy vagy? Rég találkoztunk már..." duma. Aztán sorba bemutatott minket Dávidnak -mivel ő a menőcsapat mondhatni főnöke-, s mikor hozzám érkezett, Dávid rögtön szólt, hogy "Ja, őt ismerem még tavaszról, azt hiszem. Ha jól emlékszem, Bogi, ugye?" kérdezte. Jajj, annyira örültem, repdestem az örömtől, hogy tudja a nevem. :D Persze csak ott álltam és bólogattam, mint egy hülye fogyatékos, hogy igen, így hívnak. Aztán ők is leültek egy asztalhoz, Dávid mellé a barátnője ült, Alexa. A barátnője! Történetesen ő nem az a tipikus barátnő, aki plázacicaként viselkedik. Tény, hogy sminkeli magát, kivágott felsőket, mini ruhákat és csilivili ékszereket hord, de legalább nem azt sugallja a tekintete, hogy bármelyik pillanatban megöl, ha a barátjára nézel. Bár már szebbé tette a napomat, hogy láthattam Dávidot élőben is -minden kétnaponta megnézem a Facebook profilját hivatalos rajongójaként- és, hogy tudja a nevem. Igen, szembe néztem már azzal a ténnyel is, hogy ilyen pasi sohasem lehet az enyém, de attól még szabad álmodozni... Sajnos ezen kívül nem sok minden történt, amitől különlegesebbnek érezhettem magam Dávid jelenlétében, de már csak maga a tény, hogy ismer, majd megőrjít. Lala szerint rettenetesen feltűnően bámultam, és egy adott pillanatban még azt sem hallottam, mikor Gina hozzám beszélt, de ez mellékes. Hisz már az is csoda, hogy nem ájultam el, mikor kimondta a nevem, nem? Talán egyszer majd lesz szerencsém beszélni vele EGYEDÜL. Megyek is aludni, SZÉP DÁVIDOS álmokat nekem! ^^

2012.08.20.
Ma megyünk vásárolni sulicuccokat, sajnos!! Ne már, ilyen hamar elrepült volna a nyár?? Pedig még csak most kezdődött a szünet.. Pff, tudhattam volna, hogy mire kezdek hozzászokni, máris véget ér. Na mindegy, a lényeg, hogy a Tescoban láttam egy tök helyes kis tolltartót, aztán ma megveszem majd. Persze Hannának is rögtön olyan kellett, de nyugodtan közhírré tettem, hogy lila színű csak az enyém lehet. Értelemszerűen duzzogott is egy kicsit, dehát majd csak belenyugszik. 

Olyan meleg van, hogy már nem tudom honnan szerezhetnék egy harmadik ventilátort, ugyanis a legnagyobbik az a nappaliban van, és nincs kedvem most felhurcolni az emeletre. Mindegy, majd ha Hanna is kezd megfulladni ettől a fojtogató hőségtől, majd úgyis felhozza ő. 

  Apa ma már korán reggel bement dolgozni, mivel most, hogy közeledünk a nyár végéhez, indul egy bemutató-program a tűzoltóságon, ami minden héten megrendezésre kerül, mindig más-más iskoláknak. Valami felkészítő féle ami bemutatja, hogy mi a teendő vészhelyzet, esetleg tűz esetén. Mi csak kb. novemberben kerülünk sorra, mivel a mi sulink a város másik oldalán van... Meg hát számomra úgysem lesz valami izgalmas, mivel szinte minden kéthetente látok ilyet, sőt igazit, amikor suli után megvárom apát a tűzoltó állomáson, és van amikor pont akkor gyullad ki egy épület a városban, amikor én is a tűzoltóságon vagyok. Ja, hát első alkalomra olyan izgalmas volt, ott látni ahogyan belebújnak egy több kilós nagy csizmába, meg lepörögnek azon a rúdon, és magukra húzzák azt a nagy és kényelmetlen egyenruhát, amibe én háromszor is beleférek. Aztán eléggé érdekesnek találtam másodjára is, meg harmadjára is, de minél többször láttam ugyanazt, annál jobban kezdtem megunni. Szóval, számomra mára már tök normális, ha ilyen akciót látok, aztán meg nekem van tapasztalatom is elég. Lehet el se megyek majd a bemutatóra, majd még eldöntöm.

Még felnézek Facebookra, hátha Dávid bejelölt ismerősnek. Vagy mondjuk valamelyik haverja. Vaagy a szomszédja. Vagy valamelyik távoli rokonja. Ez a hozzáállás normális?
 
2012.08.24.
Hat nap és itt a szeptember!! Ugye milyen hihetetlen? Kezdődik a suli. Ki sem tudtam élvezni rendesen a nyarat. Hát, mondjuk elvárom ettől a tanévtől, hogy javítsak a tavalyi jegyeimen. Nem tehetek róla, hogy nem megy jól a föci! Pfú akkor is nagy mákom volt, mikor a földrajz tanárnő a 2-es és 3-as helyett adott egy ötöst a vaktérképekre, a rögtönzéseimet pedig felemelte 4-esre és 5-ösre. Jaj hát el sem tudod képzelni, hogy akkor mekkora kő esett le a szívemről. Nagy lesz a médiám. Először el sem hittem, csak bámultam mint borjú az új kapura, hogy most mi van? Egyik csaj meg már majdnem pityergett a jegyei miatt, aztán a tanárnő meg ráförmedt, hogy "Mit sírsz, te hándi? Sírj még egy kicsit, adok száz forintot!". Akkor annyira de annyira megsajnáltam, de a forintos poénnál halkan felkuncogtam, és az egész osztály rámnézett. Überciki volt, rögtön elhallgattam. Többé nem kuncogok, főleg nem földrajz órán.

Mondtam már, hogy Laláék indítanak egy triót? Tudod, Lala, Gina és Kinga. Kinga az osztályunkba jár, de nem igazán kedvelem a lányt, hosszú történet. Majd mikor lesz kedvem, leírom neked. Ne haragudj, de most eléggé unalmasnak tartom elmesélni, és különben is. Mire leírnám elfelejteném, hogy mit is akartam. Nah igen. Várj, mindjárt eszembe jut. Áh, szóval létrehoztak egy hegedű-triót, ők hárman. Állítólag szeretnének előrukkolni a zenetanár előtt egy darabbal, ez is a Kingácska ötlete volt. Tudod ő nagy nyaligép, egyrészt ezért nem kedvelem, másrészt meg -mint már mondottam- majd elmesélem. Gina ellenezte is az ötletet, de aztán Kinga rávette mindkettőjüket, pedig Lala mondta is, hogy ő nem szeretne ilyen nagy dolgot csinálni az egészből, dehát mondd meg: mit ér a Lala szava a Kingáé mellett? Nah megyek, még megetetem Pötyit, mert szegény délben kapott legutóbb kaját, biztos már nyögdécsel is lent. 

2012.08.27.
Hétfő van. Mára nincs semmi program. Még mindig fullasztó a meleg. El tudsz képzelni egy világot, ahol mindig tökéletes az időjárás? Csak csettintenél egyet, és nem lenne se fagyás, se kánikula. Tökéletes lenne. 
Amúgy meg, ha már a lehetetlen dolgokról van szó, sokszor elképzelem, hogy milyen lenne, ha egy csettintésre megállíthatnám az időt. Mindenki lefagyna, minden autó megállna, a madarak lebegnének a levegőben. Én pedig szépen sétálgatnék a világban, felpróbálnék az üzletekben minden csinos ruhát, ennék sok fagyit és mindent megtennék, ami csak eszembe jutna! De ha jobban belegondolok, eléggé unalmas lenne a dolog egyedül. Hmm, ha Lala velem jöhetne, akkor jó lenne. Igen, azt hiszem ebben az esetben elfogadnám az ajánlatot. Mennyit szórakoznánk! Senki se tudna a turpizságainkról. Még pénzre se lenne szükségünk, mindent csak kizsákmányolnánk. Hupsz, ezt le sem írtam. XD

Hanna zsarolgatott tegnap este.  Azt mondta, ha nem állok fel a számítógéptől, lekapcsolja az áramkört. Tudtam, hogy nem meri megtenni, ezért zavartalanul folytattam a szörfölést. Annyit hisztizik. Egy szép parókával, némi sminkkel és kihívó öltözettel simán letagadhatnám bárki előtt, hogy a tesóm. Az igazat megvallva, három évvel ezelőtt eljátszottam. Mikor a Balatonon nyaraltunk, és Hanna eltűnt, akkor sírni kezdett. Egy néni megkérdezte, hogy mi történt, ő pedig elmondta, hogy eltévedt. A néni segített neki megkeresni a családját. Ekkor Hanna megpillantott engem a tömegben, és mutatta a nénikének, hogy a testvére vagyok. Oda is szaladtak hozzám, de én meg akartam őket viccelni. Felvettem egy rózsaszín-kockás fejkendőt, napszemüveget és még egy idegen strandpapucsát is felhúztam az álca kedvéért. Mikor Hanna hozzámért a nénivel, sírni kezdett, mert mindaddig biztos volt benne, hogy én vagyok az, de addigra kétségek merültek fel benne. Biztosan állította, hogy testvérek vagyunk, de én úgy tettem, mintha egy hibás, megzavarodott lánnyal állnék szemben, akit sohasem láttam, és letagadtam, hogy az ikertestvérem lenne. Még most is nevetek rajta, hogy akkor milyen gonosz, de muris volt nézni Hannát, amint sír és nem találja a szüleit. De azt sem felejtem el soha, hogy mekkora pácba kerültem e gaztettem miatt. Egy hétig nem tévézhettem, mikor kiderült a turpizságom.  Dee én még ma is azt mondom: száz százalékosan megérte. :D

2012.08.28
Kedd. Unatkozok. DE nem sokáig. Hogy miért? Mert ma este buli van. Már izgalommal várom. Na, hol is kezdjem. Hát igen. Lala felhívott tegnap és elmondta, hogy Gináéknál rendeznek egy házibulit, nyárbúcsúztatóul. Mivel a suli csak jövőhétfőn kezdődik, anyuék elengedtek. Hanna is jön, naná. Na és hogy ki lesz még ott?? Na kapaszkodj meg: Dávid! Jó, igaz, hogy ott lesz a barátnője is, de kit érdekel? Legalább ismét láthatom, és talán beszélni is fogunk. Jaj annyira jó lesz. A legtöbb embert ismerni fogom. Ott lesz Lala, Gina, Dóra, Dávid, Alexa (pff), Hanna, Dávid haverjai és még egy néhányan. Állítólag max. húsz emberre kell számítani és mind megbízhatóak, erről Gina szülei erősítették meg anyáéket, szóval nem kellessz az egész estét agyonizgulják, hogy nehogy valami baj történjen két szép lányukkal. Sőt, anya tök rendes volt, tegnap még el is vitt minket vásárolni. Vettünk néhány új cuccot, aztán benéztük a fodrászhoz. Én vágattam a fru-frumból és tettettem néhány barna melírt is. Nagyon tetszik, és a Hanna frizuja is elég jó lett. Na jó, baromi jól néz ki. :)
Már ma reggel kifestettük a körmünket és kiválasztottuk, hogy mit veszünk fel este. Mielőtt eszedbe jutna, nem, mi nem vagyunk azok az ikrek akik tök egyformán néznek ki. Mármint, hasonlítunk, de nem hordunk egyforma cuccokat, a stílusunk is különbözik picit, és azért nekem is megvannak a saját arcvonásaim. Mondjon bárki bármit, mi kifejezetten örülünk annak, hogy belőlünk csak egy-egy van. Megvan a saját egyéniségünk, nem vagyunk két összenőtt bohóc és sohasem akartunk egyformák lenni. Maradjon mindenki önmaga, úgy pont jó.
Hanna megígérte, hogy este kisimítja a hajam, mert hátul mindig bénázok. Végülis nem mehetek el félig simított hajal, ugye? Aztán még kell sminkelni is, ma azért picit több lesz a szokásosnál. Mindketten nagyon várjuk már. Lala hétkor jön át, együtt indulunk el Gináékhoz. Amúgy Gina nagyon kedves lány, de azért mégsem Lala. Lalát már kicsi korom óta ismerem, egy oviba jártunk. Kissé furcsa, hogy Lala csak az én legjobb barátnőm, és nem a Hannáé is. Hogy akkor ki Hanna legjobb barátnője? Vivi. Nah, majd róla is mesélek, de nem most. 
Nagyon szeretném már látni Dávidot. Csupán egy évvel idősebb nálam, ami szerintem tök normális. Nincs piercingje, nem cigizik, még fülbevalót sem hord, mégis tökéletes, úgy ahogy van. Na jó, hülye vagyok, pont én álmodozom róla? xD De ez akkor is olyan jó érzés... Ma este látom! Már csak ezért is megéri elmenni.
Tizenkettőre haza kell érnünk, józanon. Nem, nem iszom alkoholt, de ezt azért a fejünkbe vésték anyáék. Megbíznak bennünk, de azért elengedni egy késői házibuliba a két tizenötéves lányukat? Micsoda nagy kockázat, nem is tudom, hogyan engedhették meg nekünk... Holnap mindenről beszámolok, de mostmár nincs időm unatkozni, mert felmelegedett a hajsimító. Már megyek is, gyáááj.

2012.08.29.
Fáradt vagyok. Nagyon. Akkor most leírom a tegnap estét és a mai napot. Nos. Fél nyolcra érkeztünk meg Gináékhoz, a szülei nyitottak ajtót. Letettük a piát meg a sütiket amiket hoztunk, aztán bementünk a nappaliba. A legtöbben már ott voltak, utánnunk már csak egy néhány ember csapódott be. És akkor... megláttam őt! Ott ült a kanapén, kezében az iPhonejával, mellette Alexa ült, láthatólag nagyon unta az egészet, de már csak azért is ott maradt, mert Dávid nem akart elmenni. A fiúk most is körülugrálták, ő pedig szebb volt, mint valaha. Deszkás cipő, csőszárú fekete farmer, kigyúrt testére egy rövidujjú póló ráhúzva. Annyira elbambultam, hogy meg sem hallottam, amikor Gina kiáltott felénk a hangos zenét átordítva, csak Lala rángatására tértem vissza a földre. Gyorsan a lányok után mentem, és köszöntem Ginának. Ő bemutatt két idegennek, valami Márknak és Rolinak. Hát, nem az én eseteim, de azért jófejek voltak, elvoltunk. Leültem egy kanapéra, majd körülnéztem. Tényleg nem voltunk sokan: Lala, Hanna, én, Gina, Dávid, Alexa, Márk, Roli, Bence, Zoli, Balázs, Nóra, Evelin és Dóra. Jah igen, megígértem, hogy mesélek majd Dóráról. Hát ő Dóra. Ugyanabba a suliba jár, mint Dávid és unokatesók. Aranyos lány, tőle szereztem diszkréten információkat Dávidról a tavaszi buliban. Kedvelem, mert mindig meghallgat, meg amúgy is. Megbízom benne.
Szóóval. Bence, Zoli és Balázs Dávid legjobb haverjai, semmiből sem maradnak ki, aminek köze van Dávidhoz. Nóra és Evelin Gina osztálytársai, őket eddig még nem ismertem. Hát, nem hinném, hogy legjobb barátok leszünk. Na mindegy.
Szóval ott ültem a kanapén, tök egyedül. Lala és Hanna már táncoltak, ők hamar feloldódtak, de én még mindig ott gubasztottam, mint egy nyomi, aki életében nem járt ehhez hasonló helyen. Na és ekkor ült le mellém Bence. Nagyon hirtelen történhetett, mert a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy kezet fogok vele, és bemutatkozunk egymásnak. Tök laza volt, de nem értettem, hogy mit akarhat. Egyszerűen barátkozni, vagy hátsó szándéka van? Megkérdezte, hogy hány éves vagyok és, hogy melyik suliba járok valamint, hogy kiket ismerek a társaságból. Nagyon furcsának tűnt, de próbáltam én is lazulni. Igenis szabad  pasiznom, miért is ne? Nah és ekkor következett az, amire nem is számítottam volna. Odajött hozzánk Dávid.
- Bence állj fel.
- Mi van?
- Semmi, de ne ő. - mondta, majd óvatosan felém biccentett. Én feszültem néztem mikor Dávidra, mikor Bencére. Semmit nem értettem. Ekkor Bence unottan felkapta a bőrdzsekijét mellőllem, és elment a konyhába piáért. Nagyokat pislogva bámultam Dávidra, aki még mindig a távolodó Bencét figyelte.
- Miért küldted el? - kérdeztem a szám szélét harapdálva.
- Mert nem neked való. - felelte hidegen.
- Nem nekem való? Pff.
- Egy "kössz" is elég lesz, nem kell túlreagálni a dolgokat. - mondta, majd belekortyolva az üdítőjébe, elment. Ennyi volt. Nem lehetett több egy percnél, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Beszéltem vele. Igaz, nem úgy, ahogy azt elképzeltem, de igenis beszéltünk. Megtörtént. Ennyi lett volna? Nem is olyan nagy durranás. Na jó, azért mégis. Az az érzés, ami hatalmába kerített, mikor mélyen belenézett a szemembe, leírhatatlan. Azt hittem, hogy összeeesek. Aztán magamhoz tértem, mert még mindig nem értettem a dolgokat. Mit akart Bence, és Dávid miért küldte el? Odamentem Laláékhoz, és kértem egy vizet. Ő erre colát adott, de sebaj. Aztán táncolni hívtak, de inkább nem mentem. Felkaptam magamra a kardigánom, és kimentem a friss levegőre. Odakint már sötét volt, szerintem senki sem hallotta vagy látta, hogy kijöttem, ugyanis Bence és Dávid sem vették észre, amint őket hallgatom. Úgy tűnt, mintha veszekednének:
- Megvesztél?
- Ember, nem akartam semmit, oké? Csak barátkozni akartunk egy kicsit.
- Aha, a múltkor is ez volt. Miattad majdnem visszaküldtek apámhoz.
- Figyelj haver, nem akartam.
- Állj le, mert nagyon nem tetszik amit csinálsz. Megváltoztál. - zárta le a vitát Dávid, majd megfordulva elindult, de néhány lépés után megtorpant. Megállt velem szembe, és kerek szemekkel hozzámszólt (ismét :D):
- Te most komolyan hallgatóztál? - kérdezte szemrehányóan. Nem tudtam mit mondani.
- Dehogy, én csak.. - kezdtem, de ő lesajnálóan megrázta a fejét, és bement. Na ekkor végképp nem értettem semmit. Bence még mindig ott állt a kapuban.
- Bocs. - mondta, majd elindult a sötét utcán. Bementem a házba, majd körülnéztem. A szememmel Dávidot kerestem, majd amint megpillantottam amint a konyhából kijön egy pohár üdítővel, odaléptem hozzá. Még most sem hiszem el, hogy tényleg képes voltam ezek után megszólítani.
- Figyelj, én tényleg épp akkor jöttem ki. Nem akartam semmit sem meghallani, de eléggé hangosan veszekedtetek. - próbáltam magyarázkodni, és megint a szám szélét harapdáltam.
- Jó, hagyjuk az egészet. Felejtsd el. - mondta, majd visszament a haverjaihoz. Én fogtam a táskámat, és megkerestem Hannát.
- Figyelj, én hazamegyek.
- Máris? Mi történt? - kérdezte, hisz rögtön látta rajtam, hogy valami nem okés.
- Semmi különös, majd holnap beszélünk. - mondtam, majd elindultam, de ekkor megragadta a karomat.
- Várj, én is megyek. - szólt Hanna. Hát igen. Ő az a személy, aki akár az esküvőjéről is képes lenne eljönni csak azért, hogy meghallgasson. Gyorsan szóltam Laláéknak, hogy lelépünk és, hogy majd holnap mindent megbeszélünk, majd hazajöttünk. Anyáék könnyen bevették a "tök fáradtak voltunk már" szöveget, ígyhát nyugodtan tudtunk beszélgetni a szobánkban. Elmondtam neki mindent részletesen; a Dáviddal való párbeszédeimet csillogó szemmel hallgatta, majd miután befejeztem a mondanivalómat, csak ennyit fűzött hozzá:
- Te tényleg szerelmes vagy.
Ezen aztán mindketten jót nevettünk, és mivel egyikőnk sem értette a két fiú viselkedését abban maradtunk, hogy majd holnap kikérjük Lala véleményét is.
Hát ma meg is kérdeztük őt is, de neki sincs semmi fogalma arról, hogy mit érthetett Dávid azalatt, hogy majdnem visszaküldték az apjához. Miért, hol él? És kivel? És miért baj, ha az apjával él? Nem értem. Ezernyi kérdés halmozódott fel a fejemben, és mind válaszra szomjazott. De egyiknek sem sikerült eloltanom a szomját, ígyhát tudatlan maradtam. Na mindegy, Lala megígérte, hogy kérdezősködik egy picit Dórától, mivel ő jobban egyezik vele, mint én. Holnap majd mindent megtudok, amit Lala is megtudott. Kiváncsian várom. De megyek, hátha kaptam egy SMS-t Lalától, talán sikerült hamarabb is lerendeznie a dolgokat. 

2012.08.30
Kezdeném rögtön a tegnapi dologgal. Nos, Lala beszélt Dórával, aki néhány Dáviddal kapcsolatos információhoz juttatott. Mikor tegnap felhívtam Lalát, még semmi újdonsággal nem tudott szolgálni, mert Dóra a városban volt. Ma reggel viszont az volt az első dolgom, hogy dobjak egy SMS-t Lalának. Tegnap este szerencsére sikerült elcsípnie a lányt msnen, aki sok mindent elmondott. Mivel Dóra Dávid  unokatestvére, nem hinném, hogy nem tudna az életkörülményeiről, szóval szerintem amit mondott, az csak igaz lehet. Miért is hazudna? Mindegy. Kiderítettük, hogy Dávid édesanyja nyolc éves korában meghalt, egyedül maradt az apjával, aki azóta folyamatosan iszik. Mivel többször bántalmazta már a fiút, a bíróság áthelyezte Dávidot a rokonaihoz, szóval néhány éve a nagynényjénél lakik. Míg nincs baj a magatartásával, a bíróság úgy ítéli meg, hogy a nagynényje jó hatással van rá. Ami viszont még homályos, az a Bencés ügy. Dóra csak annyit árult el, hogy a múltkor volt egy kis probléma a fiúk között, azóta pedig vannak nézeteltéréseik. Csak azt nem tudom, hogy mi lehetett az az óriási baklövés, ami rontott a kapcsolatukon. Talán nem kellenne belemásznom, hadd maradjon a kettejük ügye. De annyira szeretném tudni. >.<
Sajnálom Dávidot. El sem tudnám képzelni az életem anya nélkül. A családom nélkül. Pfú, nagyon rossz lehetett neki. Nem kívánok senkinek sem ilyen gyerekkort.
Nah, ami még a mai napot illeti, sétáltunk egyet a központban Lalával. Fagyiztunk, beszélgettünk, hülyültünk, mint két hülye (xd). Úgy, ahogy szoktunk. Vagyis mint két hülye. Nagyon szeretem.  :) Nem akarom elveszteni Lalát, nekem ő a másik részem. Jó, az egyik. xD A harmadik részem a Hannáé. És azt hiszem, van egy negyedik részem, amit elméletileg Dávidnak szántam, de gyakorlatban még semmit sem haladtam a dologgal. Majd csak lesz belőle valami. Biztosan. Remélem. Vagy nem. Mindegy. A lényeg, hogy vannak személyek, akik nélkül nem lenne egész az életem. Úgy érzem, hogyha nem élnének, nem lennék önmagam. Elég hülyén hangzik. Na jó, elég volt a hülyeségeimből.
A hazafele vezető úton kikölcsönöztünk egy DVD-t; a héten szeretnénk tartani egy utolsó csajos estét, még suli előtt. Popcorn, film, zene, társasjáték, körömfestés és minden, ami lányokra jellemző. Ennél nyálasabb lehetnék még? Nem, azt hiszem nem.
Délután megsétáltattuk Pötyit Hannával, azt hiszem kezdik megkedvelni egymást. Akarom mondani Hanna Pötyit. Képes volt megsimogatni, ez már haladás, ugye? Hát, én annak veszem. Jót beszélgettünk sétáltatás közben. Szóba került a nyár, a suli, a tegnapelőtti buli na meg Dávid. Tényleg ennyire látszik rajtam, hogy folyton rá gondolok? Valóban ilyen komoly lenne a dolog nálam?
Voltak már fiúk, akik tetszettek, de Dávid más. Őt már tavasz óta szeretem, és azt hiszem a mostani nem egy egyszerű fellángolás. De ha tényleg szeretem, akkor ő az igazi? Kétlem, ugyanis még csak nem is ismer. Jó, látott már, de szerintem még azt sem tudja, hogy mi a vezetéknevem. Áh, reménytelen szerelem. Van ilyen? Igen, azt hiszem van. Sajnos.
A vacsora sültkrumpli volt rántotthússal. Annyira de annyira szeretem anyu főztjét. Mindig figyel arra, hogy szeretem a pikáns dolgokat, de úgy egybevéve, mindannyiunk ízlését figyelembe veszi. Folyton próbál az egész család kedvében járni, és legtöbbször sikerül is neki. Szeretem a családomat. Jajj már, Dávidnak nincs ilyen családja. :( Sehogy sem megy ki a fejemből. Tényleg szerelmes vagyok? Azt hiszem, alszok rá egyet. Jó éjt.

2012.08.31.
Reggel fáradtan keltem. A tegnapi "na de ma tíz órakor lefekszem" dologból nem lett semmi, az elalvás fél egyik tolódott. Furdalt bár a lelkiismeretem, de azzal nyugtattam magam, hogy nemsokára úgyis kénytelen leszek majd tízkor lefeküdni, szóval végül tiszta lelkiismerettel maradtam fent Hannával filmet nézni. Vígjátékot néztünk, a Los Angelesi tündérmesét. Egyik kedvenc filmem, és bár már vagy tizedjére láttam, nem tudnék ráunni. A kedvenc filmem az mégis csak az Apád, anyád idejöjjön!. Hát az nagyon olyan, mintha a főszereplője lennék. Két ikertestvér, össze akarják hozni a szüleiket, és ezért akár életet is képesek cserélni... Szívesen kipróbálnám, de azért örülök annak, hogy a mi családunk "egyben van". Már megint motoszkál a fejemben a "Dávidnak nincs családja" dolog. Hihetetlen.
Filmezés közben jó nagyokat nevettünk; 11 óra körül anya fel is jött a szobánkba megkérdezni, hogy mi olyan vicces, hogy még éjszaka is nevetünk rajta? Értelmes választ nem igazán tudtunk adni a nagy kuncogások közepette, úgyhogy anya végül feladta, és unottan bezárta maga mögött az ajtót. Néhány másodpercre elhallgattunk, és a csendben végighallgattuk, amint anya letrappol a lépcsőkön, majd ismét kitört belőlünk a röhögés. Felejthetetlen éjszaka volt. Tulajdonképpen most már nem tudnám megmondani, hogy akkor min tudtunk annyira nevetni, de az biztos, hogy abban a pillanatban nagyon viccesnek találtuk. Fáradtak voltunk, álmosak és éhesek. Van egyáltalán olyan dolog, amin két tizenötéves, fáradt, álmos és éhes ikerlány nem tud nevetni az éjszaka kellős közepén? Ááá, dehogy. Legalábbis ha rólunk van szó, biztos nincs.
Szóval így telt az éjszakánk, nevetéssel tele, a reggel viszont már egyáltalán nem volt vicces. Reggelinél majdnem bealudtam, Hanna pedig leitta a pizsamáját. Hát igen, ez van, ha nem fekszem le tíz órakor. Ennyit az éjszakai filmezésekről.
Ma hajsimításkor arról beszélgettünk Hannával, hogy milyen jó lenne, ha Dávidnak is lenne egy ilyen felhasználóneve a neten egy portálon, mint a filmben a csávónak. A véletlen pont úgy hozná, hogy megismerkednénk, majd értem otthagyná Alexát (ezt csak akkor értheted, ha láttad a Los Angeles-i tündérmesét). Aztán, miután ismét végiggondoltuk, hogy ennek mennyi a valószínűsége, egymásra néztünk, és egyszerre fakadt ki belőlünk a nevetés. Gondolom anyáék odalent ismét forgatták a szemeiket a ricsaj hallatán.
Délután Hanna átment Vivihez, én pedig bekapcsoltam a laptopot. Felnéztem msnre, de szinte mindenki odakint töltötte a szabadidejét. Beléptem facebookra, és sajnálattal vettem észre, hogy egy barátkérőm sincs. De káár. :( Azért megnéztem Dávid üzenőfalát, ahol rögtön megláttam egy szívecskét Gaál Alexa Brigitől. Nyálas. Tényleg muszáj mindennap kifüggesztenie egy szívet facebookon? Mintha nem tudná amúgy is mindenki, hogy járnak. Mindegy.
Anya megígérte, hogy holnap elmegyünk a művészeti suliba, és megérdeklődjük, hogy mennyibe kerülnek az énekórák. Bizony, énekórákra fogok járni. Szerintem tök klassz. Végre valami, amihez kedvem is van. 
Ma este tényleg lefekszem tízkor. Legkésőbb tizenegykor. Remélem működni fog. Na, most gyorsan elálmosodom, és megyek is. Vajon ha elszámolok százig, sikerül? Na ez egy óriási hülyeség volt. Ezt tényleg leírtam? XD Azt hiszem már fáradt vagyok. Fáradt. Megyek is. Jó éjt.

2012.09.01.
Éééés Szeptember. Nemáár. Vége a nyárnak? Igen, azt hiszem vége. Bár még mindig kánikula van és alig bírok kimenni a házból, de ez már nem az igazi. Le kellett tépnem az augusztust a naptárból. Szeptember. Miről szól a szeptember? A suliról, a szélről, az esőről és a változásról. Utálom a szeptembert. A mai napomat, azt hiszem elnevezem Egy szöszi hisztérikus kitöréseinek napjának. Pff.
Azt hiszem, hogy a következő eső után már nem számíthatunk melegre. Pff 2.
Ma tartjuk a csajos estét. Átjön Lala, Vivi és Gina is. Öten leszünk; szerintem többen amúgy sem férnénk be a szobánkba. Anya megígérte, hogy egy pillanatig sem lesz útban, sőt, felajánlotta, hogy süt nekünk néhány süteményt is estére. Én mondtam, hogy elég lesz az üdítő meg a popcorn, de anya folyton kihasználja az alkalmakat, ha süthet. Ami azt illeti, szerintem a lányoknak sem lesz ellenükre. 
Délután le szeretnék pihenni, hogy este sokáig fentlehessünk. Ami a tegnapot illeti, sikerült tizenegykor elaludnom, mert Hanna bealudt. Aztán már nem láttam értelmét annak, hogy fentmaradjak, ezért én is lefeküdtem. Ma végre pihenten reggeliztem. 
Nem igazán megy a net. Facebookozásra jó, de filmezésről szó sem eshet. Még jó, hogy tegnapelőtt kikölcsönöztünk egy filmet, mert másképp lőttek volna a csajos estének. Ha már facebook, akkor elmondanám, hogy ma érkezett két barátkérőm. Az egyik Márktól, a másik Balázstól. Dávid tényleg elfelejtette, hogy látott már egy néhányszor, vagy csak egyszerűen nem látja értelmét annak, hogy bejelöljön? Nah, reményem azért még van.
Ma elmentünk a művészeti suliba. Választhattam magamnak énektanárt, de mivel egyikőjüket sem ismertem, megkértük az igazgatónőt, hogy ajánljon ő egyet. Hát, nem tudom, hogy hogyan tanít, de szimaptikusnak tűnik. Harminc éves nő, Budapesten tanult. Remélem nem szigorú, és jól kijövünk majd. Holnap vissza kell még mennem, hogy a tanárnő végezzen rajtam egy vizsgát, mert hát reménytelen lenne egy olyan esetet tanítani, aki tíz hangból egyet sem talál el. Szerintem ez nem jelent akadályt.
Lala elutazik, a hétvégén a nagyszüleinél lesz. A ma estét leszámítva már csak hétfőn fogom látni. Mindegy, bírtunk mi már ki hosszabb időszakot is. 
Anya most szólt, hogy készen vannak a sütemények, úgyhogy lemegyek segíteni. Hatra jönnek át a lányok, addig még rendbeszedem a szobát. Nah megyek.